Szent Márton-nap a Dombóvári József Attila Általános Iskolában

Szent Márton-nap a Dombóvári József Attila Általános Iskolában:
Intézményünk minden év novemberében egy hetes programsorozattal emlékezik meg Szent Márton püspökről a német nemzetiségi tagozat diáksága interaktív órák, kulturális bemutatók, lampionos felvonulás és nyelvi csapatverseny formájában.
Az idei tanévben november 14-én tartották a hagyományos Szent Márton-napi kulturális bemutatót és lampionos felvonulást az alsó tagozatosok részvételével, akik nagy izgalommal készültek erre az eseményre. Különösen az első osztályosok várták már azt, hogy bemutassák a német nemzetiségi táncműsorukat. A 2. c osztály „Zugvögel” címmel énekes- táncos produkcióval lépett színpadra, míg a 3. c osztály tanulói őszi versekkel, illetve dalokkal készültek. Szent Márton legendáját a 4. c osztály elevenítette fel egy jelenettel. A gyerekek remek előadásait a szülőkből, nagyszülőkből és testvérekből álló lelkes közönség hatalmas tapssal jutalmazta. Azt követően az iskola udvarán a hagyományos lampionos felvonuláson vettek részt a diákok. Minden fellépőt az egyik szülő által készített libás mézeskaláccsal ajándékozta meg a német nemzetiségi tagozat. Az alsósokat Bauer Attiláné, Bálizs Gabriella, Géringné Pápay Ágnes és Glaubné Nagy Ildikó készítette fel a bemutatókra.
A 6. c osztályos tanulók nyelvi csapatverseny keretében mérték össze tudásukat, melyen a következő eredmények születtek:
1-2. helyezett: „Gänse” (Kovács Kitti, Móri Rebeka, Papp Bence, Miklós Ferenc Leonidász) és a Sankt Martin”csapat (Szabó Blanka Kökény, Stieb Johanna, Tóth Zóra)
3. helyezett: „Gänsebraten” csapat (Csullag Dóra, Pintér Abigél, Kámi Áron, Eklics Máté).
(Glaubné Nagy Ildikó – munkaközösség-vezető)

Péntek délutáni korcsolyázás

Pénteken este a 6.b osztály majdnem teljes létszámmal, szülőkkel együtt 31-en korcsolyázni volt Kaposváron. A program jól sikerült, a gyerekek egyre ügyesebben korcsolyáznak, a felnőttek inkább az állva maradásért küzdöttek a jégen. Jövőre újra nekivágunk. 😉
(Tenczlinger Mónika – osztályfőnök)

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napjához kapcsolódva a humán munkaközösség interaktív keresgélésre hívta tanulóinkat. Az aulában elhelyezett magyar érdekességek, nevezetességek segítségével töltöttek ki tabletekkel sétálva egy online feladatlapot. A 3-8. évfolyamos gyerekek örömmel kapcsolódtak be a programba. A legügyesebbeket nagyötösökkel jutalmazták szaktanáraik.
Bischof Katalin

Budapesti kirándulás

Január 14-én iskolánk közel 50 tanulója Budapestre vonatozott a diákönkormányzat szervezésében. A kirándulás során a Vígszínházban megtekintettük A Pál utcai fiúk c. előadást. Előtte pedig fergeteges élményben volt részünk, az Illúziók Múzeumában jártunk. (Schrettner Nóra – a DÖK patronáló tanára)

Bakancs túra

Lezajlott 2024 első Bakancs túrája. Csodás időnk volt, gyönyörű vidéken, Alsómocsoládon jártunk. 40-en voltunk, kicsik és nagyok egyaránt. Köszönjük a túrázóknak, hogy ott voltak!
(Mátrai-Kovács Diána)

Adventi időszak néhány képben

Az adventi időszakban számtalan kedves gesztus, jó hangulatú esemény színesítette a mindennapjainkat: angolos teadélután, kézműveskedés, közös éneklés, ajándékozás, lucázás, mézeskalácssütés, karácsonyi teaház, idősek látogatása, pécsi adventezés, folyosókoncertek, karácsonyi vásár…

Gyepmesteri Telep számára szervezett állateledel gyűjtés

A múlt hét végén lezárult intézményünkben a dombóvári Gyepmesteri Telep számára szervezett állateledel gyűjtési akció. Iskolánk tanulói 520 kg adománnyal járultak hozzá a nehéz sorsú kutyák megsegítéséhez. A legtöbbet gyűjtő osztályok:
1. 3. a (106 kg)
2. 8. c (62 kg)
3. 6. c (51 kg)
Más osztályokból a legtöbbet adományozó diákok: Szatmári Sára (8.b), Bakó Márk (7. b), Svéninger Ákos (4. c), Vincze Johanna (4. b), Sipos Luca (2. a), Kovács Bianka (5. b).
A jutalmakat Juhász Csilla, Budai Zoltán, Bálizs Gabriella, Géringné Pápay Ágnes, Kürtös Hajnalka és Faour-Harta Bernadett ajánlotta fel.
Köszönet mindenkinek, aki támogatta a program megvalósulását!
(Faour-Harta Bernadett)

Kölyökből Atléta verseny

Iskolánk adott helyszínt december elején a DOVASE által szervezett Kölyökből Atléta versenyének, melyen 11 csapatban 84 kisdiák vett részt. Az 5 feladatból álló gyakorlatsort nagy lelkesedéssel hajtották végre az U10-es korú gyerekek, akik 4 iskolából érkeztek hozzánk.

Az elmúlt pár hét DÖK eseményei dióhéjban

– november 27. Diákgyűlés- iskolánk vezetője, Inguláné Futó Orsolya és igazgatóhelyettesei, Szalainé Balogh Erika, Lehóczki Éva válaszoltak a diákgyűlésre delegált tanulók kérdéseire. A gyerekek, az iskolai élettel, szokásokkal, programokkal kapcsolatban kérdeztek és kaptak válaszokat.
– november 28. Bolhapiac- ismét nagy érdeklődés mellett cserélt gazdát számos játék, használati tárgy, kártya. A gyerekek max. 200Ft-os áron adták-vették dolgaikat.
– december 6. Mikulás napja- a délelőtt folyamán az alsós gyerekek közösen „öltöztették fel” az iskolai Mikulást és rénszarvasát. Téptek, ragasztottak és üzenetet küldtek neki.
(Schrettner Nóra)