Napközis foglalkozások

A délutáni tevékenységeket élményközpontú szemlélettel szervezték a napközis munkaközösség tagjai. A filmnézés mellett helyet kaptak kézműves foglalkozások, mézeskalácssütés. Az érkező szülőknek egy-egy szaloncukorral kívántak kollégák, gyerekek békés ünnepet.

Sakkpalota

Intézményünk Sakkpalota referencia iskolaként a Polgár Judit Sakk Alapítványtól Komplex Képességfejlesztő eszközcsomagot kapott. Intézményünkben egyre több pedagógus alkalmazza a gyerekek nagy örömére a Sakkpalota Programot a logikus gondolkodás fejlesztésére.
A gyerekek boldogan vették birtokba az eszközöket, amelyek hozzájárulnak a sakkpalotás foglalkozásaink sikerességéhez!
Tanulóink és pedagógusaink nevében köszönjük szépen az alapítvány támogatását!

Lucázó fiúk

„A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg. Nem őrizni, mert nem rab. A hagyományaink csak akkor maradhatnak fent, ha megéljük őket.” (Sebő Ferenc)
Lucázó fiúk csoportja (6.a)

Mikulás ünnepség

Öröm adni, öröm kapni!
Kedves műsor, egy kis ajándék a negyedik osztályos tanulóktól az elsősök számára, és egy kis a meglepetés a Vöröskereszt részéről Mikulás napján. Tegnap minden alsós diákunk ajándékkal tért haza.
Köszönet a felkészítő pedagógusoknak!🥰
Felkészítők voltak:
Juhász Gábor, Dorn Judit Dorina, Schilli Angéla, Pallosné Horváth Virág, Pogrányi Tiborné, Deli Orsolya.

Mikulásfutás

Idén is megfuttatta Mikulásunk iskolánk tanulóit, akik egy egész hosszú utcát elfoglaltak 🙂 A futás után várta őket a jól megérdemelt szaloncukor és meleg tea.
A gyerekek 1,3 km-es távot teljesítettek. Gratulálunk nekik!

Lőrincz Krisztina parasportoló, paraolimpikon látogatott el hozzánk

A tegnapi sportos nap után mai napon Lőrincz Krisztina parasportoló, paraolimpikon látogatott el hozzánk. Pozitív gondolkodásával, közvetlen, elragadó stílusával olyan előadást tartott a gyerekeknek és az érdeklődő kollégáknak, hogy azt szájtátva figyelte, hallgatta mindenki. Krisztina kitartása, ereje példa lehet számunkra.
Köszönjük a program sikeres megvalósulásához nyújtott támogatást Konrád Zsoltnak.
Mátrai-Kovács Dia