Hetek óta izgatottan készültünk a nagy utazásra.
A hajnali indulást követően a koradélutáni órákban érkeztünk Kolozsvárra. Az utazás alatt szinte folyamatosan esett az eső, de a Király-hágónál és Kolozsvárra érkezve szerencsére éppen nem esett. Az idegenvezető bemutatta nekünk a nevezetességeket, sok történelmi vonatkozást sorolt, melyeket testközelből láthattunk, érezhettük át a jelentőségüket. Mátyás király szülőháza és a hatalmas szobra tetszett legjobban a gyerekeknek. A mesés hangulatú várost elhagyva a szállásunkra igyekeztünk. Torockón a szobák elfoglalása és a mennyeien finom vacsora elfogyasztása után még egy órácskát „tekeregtünk” a faluban és beszívtuk a friss hegyi levegőt és a csodálatos látványt.
Második nap a reggeli elfogyasztása után a Tordai sóbánya lélegzetelállítóan hatalmas tereiben sétálva, játszva töltődtünk nemcsak sóval, hanem különleges élményekkel is. Lenyűgöző méretei és a visszhang mindenkit elvarázsolt. Továbbindultunk Szovátára, útközben megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, majd körbesétáltuk a Medve tavat. A természeti szépség, az idegenvezető izgalmas, érdekes mesélése magával ragadta a közönséget. Este elfoglaltuk Ivón a szállásunkat, és vacsora után a gyerekek a szabadban játszottak, fociztak, lazultak.
A harmadik nap reggelén a Madarasi Hargita meghódítására indultunk. Szép időben, napsütésben élvezhettük a csodálatos látványt, ami a kopjafák között elénk tárult. A traktorozás is emlékezetes élmény maradt! A csúcs meghódítását követően Székelyudvarhely bájos utcáin, terein csodálkoztunk rá az ottani épületekre, különösen az iskolákra. Szejkefürdőn 16 székely kapun keresztülhaladva sétáltunk fel Orbán Balázs sírjához, melyen elhelyeztük koszorúnkat.
Negyedik nap reggelén Csíksomlyón átszellemültünk, Madéfalván megkoszorúztuk az emlékművet, majd végiggyalogoltunk a Békás- szoros sziklái között. A visszafelé tartó úton megálltunk a Gyilkos-tónál, volt, aki az egyórás szabadidejében körberohanta a tavat!
Utolsó napon megkezdtük a hazautazást, Aradon koszorút helyeztünk el az aradi vértanúk emlékművénél.
Hatalmas élmény volt ez az 5 nap!!! Csodás tájak, szuper sofőr és idegenvezető, finom ételek, tiszta szállás, sok tudás! Köszönjük!
A Dombóvári József Attila Általános Iskola 7.a osztálya